Mint arról beszámoltunk, Turi György úszóedzőt egyre több korábbi tanítványa bírálja a tréner edzési módszerei miatt. A négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László indította el a lavinát, majd további egykori és jelenlegi úszók – Kozma Dominik, Dara Eszter, Szilágyi Liliána, Orsovai Péter – is megszólaltak az eset kapcsán. A nyilatkozatok szerint a mesteredző lelki terrorban készítette fel az úszókat, s fizikailag is bántalmazta őket. Miközben Turi is nyilatkozott már a magyar sajtóban.
Az ügyre reagálva a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) november 11-én – a rövid pályás úszó országos bajnokság első napján – Kaposvárott tartott elnökségi ülésén megtárgyalta Turi több évtizedes munkája kapcsán nyilvánosságra hozott információkat.
A MÚSZ vezető testülete akkor úgy határozott, hogy öttagú bizottságot állít fel, amely a közeljövőben meghallgatja valamennyi érintettet, és jelentést készít a történtekről. Turi pedig az ülésen közölte, mindenben együttműködik a bizottsággal, és a jelentés elkészültéig önként felfüggeszti a tevékenységét, mint a MÚSZ szakmai alelnöke, valamint az edzőbizottság elnöke.
Mint írtuk, a Turi-ügyet vizsgáló bizottság pedig már megkezdte a munkát, november 18-án ülésezett először.
Egy hétre rá pedig Turi lemondott a Magyar Úszószövetség szakmai alelnöki, elnökségi tagsági tisztségéről és az edzőbizottság elnöki posztjáról.
Mint arról beszámoltunk, a Magyar Úszószövetség elfogadta a szakember végérvényes lemondását. Ennek kapcsán a MÚSZ közölte Wladár Sándor elnök nyilatkozatát, aki hangsúlyozta, ettől függetlenül a Turi-üggyel foglalkozó bizottság folytatja a munkáját. Ezek után a Kőbánya SC pénteken adta hírül a Facebook-oldalán, hogy rendkívüli elnökségi ülést tartott a Turi kapcsán kialakult helyzet miatt – a mesteredző a kőbányai klub úszószakosztályának vezetője.
A Kőbánya SC közleményét tartalmi változtatás nélkül idézzük:
„A Kőbánya Sport Club elnöksége a Turi György mesteredző körül kialakult helyzet okán rendkívüli elnökségi ülést tartott. Az ülésen meghallgatták a szakosztály edzőit, jelenlegi és korábbi sportolóit, szülőket, akik a feltett kérdésre határozottan megerősítették, hogy a 2014 óta eltelt időszakban – többen arról is nyilatkoztak, hogy sem 2014-et megelőzően – semmilyen fizikai bántalmazásról, vagy lelki terrorról nem volt tudomásuk az uszodai foglalkozások alatt, állításuk és tapasztalatuk szerint ilyen nem volt.